...egy blogon... Miért? Nem tudom. Ez egy ilyen nap... Lesz. Ha majd felkel. De most még csak 2 óra. Már írtam három levelet, és lezavartam egy telefont... Persze. Lányok. Az előbbi három, az utóbbi egy következménye...

De kezdjük az elején. Február van. Annak is a vége lassan. Tavaly októberben vége lett a legutóbbi szerelemnek. Majd' három év után... És már jött is a következő, rá egy héttel... Két, - na jó hazudok-, alig több, mint egy hónap volt, de az vitt mindent... Előbb az épp eszemet, majd a szívemet, majd visszajött ma este megint az eszemért, hogy alig pár órára elveszítsem azt, és persze cserébe visszahozta a szívemet, összetörve... Fasza, újfent bolondot csináltam magamból. Ezt gyors, levélben meg is osztottam egy kedves barátnémmal, akinek szerintem már az a szerve is tele van velem, amelyik Neki nincs is. Mindegy, megértően fogadta...szegény. Ja, a másik két levél...? Járulékos költség, amit önmagam becsapása végett fizetek...

Szóval, baromságot csináltam. Ez a lány a kapcsolatunk végén kerek perec kijelentette, hogy nem kellek neki, soha többé, sehogy... Jó volt, szép volt, de nem az igazi...részéről... És én még mindig ugrom az első szavára, ha épp rám fanyalodik(vagy talán csak magányos..?)! Riadóba, sőt kombinálok! De minek, csak szarul jövök ki belőle. Idiótának, és levertnek érzem magamat, minden egyes beszélgetésünk után...pedig nem szokásom. Sose volt gondom a nőkkel. Szeretem őket, és Ők is engem. De ez a lány más volt! Őt csak szerettem volna... És még ha néha egy-egy darabját meg is kaptam, az egészét soha. Pedig másra sem vágytam, ennyire még nem... Azt hiszem, ez volt a baj. Ott hibáztam, hogy már az elején túlzottan akartam Őt, és ezt a nők megérzik. Elvész az izgalom bennük, és csak egy leszel, akit elcsábítottak, elkábítottak, vagy tudom is én, de unalmassá válsz, és azt nem szeretik. Unatkozni nem.

Na mindegy. Most úgy érzem végre vége! Befejeztem vele. A vége az lett, hogy írtam Neki is: "Keress egy fiút, én keresek egy lányt, és utána beszélgetünk!" Meg hogy értékesnek tartom, és kár lenne érte...ez volt a romantikus végszó... Hihetetlen. Szánalmas. Ez nem én vagyok...

Viszont majd holnap(ma) este! Mondtam már? Randim lesz...egy régi arc, - igen szép-, a múltból, talán általános iskola, vagy kicsit később... Kedden bejelölt a Facebook-on, beszélgettünk, másnap randira hívtam, eljön...holnap... Megyünk teázunk, megbeszéljük az elmúlt 10 év alatt kivel mi volt, aztán majd látjuk. Bármi lehet, de valami kell! Legalább egy új remény, hogy bízhatok egy lányban, mert szeret! Ő is...

De csak gerincesen. Ha nem fogom érezni, nem megyek bele! Nem játszom mások érzéseivel, én nem...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.